- Jó hogy hívtál, úgyis beszélgetni akartam veled. Fontos mondandóm van neked. És... nagyon félek, hogy megutálsz. De tudod, csak veled lehetek őszinte és ugye mindig meghallgatsz és megmaradsz nekem, mindig, ugye? - kérdezi Klári a telefonban.

Nem hiszem el! Alig pár napja, hogy kitette a lábát a házamból, és már megfektették? Vagy közös gyereket vállaltak, vagy kutyát, esetleg mindegyiket a pasival?
Nagyon szeretem ezt a nőt, hiányzik, mint a vesztés, de itt azért kicsit elgurult a gyógyszerem.
- Óh, ne már! Mond, hogy nincs baj! Nem szeretsz már? Az elmúlt két napban fülig beleszerettél? Lefeküdtetek? Nem is akarsz látni többet? - nyavajgom közepesen elkeseredetten és tettetett sértődöttséggel.
- Dehogyis! Semmi ilyesmi!
- Akkor szeretsz még?
- Persze, örökké! - nyugtat meg.
- Akkor a többi nem is érdekel. De mondd, el, mi történt?!

A Lidl parkolója mellett, ahol a fűben csapást vágtak az állatok emberek, ahogy a busz pályaudvarra igyekeznek, ott süttettem magam vagy egy háromnegyed órán át, míg Klári gyönyörű hangján Zsombiról beszélt.
Hogy nyomul, már ágyba vinné, de a nő nem akarja, semmiképp, még, vagy egyáltalán, nem is tudja, de vállalhatatlan a pali. Túl nagy a keze, az ujjai (nem azért nem akarja!), de hogy nem jól esik megfogni a kezét, vagy az utcán végigmenni vele, ha meg megszólal, az egyszerűség, és a szimpla butaság áramlik ki a szájából. A munkájában jó, igényes, de sem anyagilag, sem családilag nem rendezett a pali, az meg fontos lenne, még akkor is, ha nem cipelik idegen országba kirándulgatni, mint az öreg, vagy a Balatonra, bárhova, messze, 2-300 km, ugyan mi az, mint velem vala.
És hogy mostantól nagyon kell védekeznünk, csak gumival, ha mással. És ő is, ha sor kerül rá, akkor kizárólag.

És hogy a legutóbbi randik az olyan tökéletes volt, az feltöltötte és nem csak szexuálisan, hanem érzelmileg is.
- Én is így érzek - szúrtam közbe.

És mesélt, hogy olyan jó, hogy velem mindent meg tud beszélni, én koptattam az elszáradt füves ösvényt, hallgattam, ahogy egyik füstokádó busz a másik után áll be és ki az állomásra, és minél többet beszéltünk, annál inkább megerősödtünk egymásban és a szeretetünkben. Vagy a szerelmünkben. Az ebben az esetben ugyanaz.
Ellentmondásnak tűnik tudom a korábbiak fényében, pedig van értelme.

Olyan szépen szerelmesen elbeszélgettünk, hogy a végén meg is kellett kérdeznem, hogy most miért is kéne rosszul érezni magam? Hát mert Zsombival randizgat. A pasival vagy napi hétszer (7x bazmeg!) beszél, és nem tudja még hova folyik ki ez a dolog, de és ugye, ha én becsajozok, akkor is mindig ott leszünk egymásnak, mindig, mint barát, szerető és örök társ. És úgyis végleg együtt, foreva, meg a szokásos.
- Ezt megígérhetem. A következő fél évben biztosan ott leszek neked, bármikor. Ha mondjuk szöknöd kell a palitól és az utcán állsz meztelenül, csak hívsz és én autóba ülök. Majdnem szinte bármikor, és pikk-pakk ott termek (röpke 3 óra).
- Ez annyira nemes gesztus tőled! - mondta halál komolyan.
- Azért ne túlozz, ez nem önzetlen húzás, tudod.
- Akkor is, tényleg úgy van, bármi baj van, téged hívhatlak. És ez a fajta bizalom annyira jól esik, hogy annyira szeretsz, hogy átengedsz más karjaiba.
- Ha így mondod, már nem is hangzik olyan jól, lehet meggondolom magam. Vagy csak akkor, ha utána visszajössz hozzám! 
- Tudod, hogy igen..., mindig - ígérte meg a nő, és én hiszek neki.

Magamban már kevésbé bízok. Ha összejön az igazi... , akkor nem lehet tovább mérgezni és rongálni a kapcsolatot ezzel a visszatérő, fel-felbukkanó, mindig fellobbanó szerelemmel. Akkor rövidre kell zárni. Lehet.
- Az igazi nem jöhet össze, hiszen az mi vagyunk egymásnak! - mondta a beszélgetés alatt Klári, és remélem igaza van.

Még annyi, hogy Vivi megtalálta az "igazit", szóval az a hajó is elment.

Elhangzott "A negyvenes picsogó nőknek is van szívük, pláne ha pöcsük is van mellé" című bohózat következő epizódja.